Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


régi olvasmány ajánlók

Florian Zeller: Lehetetlen szeretők

A kisalakú, nagybetűs, összesen 125 oldalas könyvet, olvasva, egyre érdekesebbnek és fontosabbnak tartottam. Fiatal értelmiségi párról van szó, a szerelmükről és arról, hogy hogyan gondolkodik erről elsősorban Trisztán, az ügyvéd, a pár férfi tagja.

A szerző nagyon fiatal, 1979-ben született, még most is csak 38 éves, és amikor a könyvet írta akkor 28 volt. Meglepő, hogy ilyen fiatalon megértően, de tárgyilagosan gondolkodik a saját korosztályáról, ugyanakkor neki van a legnagyobb esélye, hogy ne kívülről ítélkezzen, hanem a megélés élményével írja le a mai fiatalok érzéseit, gondolatait, reményeit, félelmeit a saját életükkel kapcsolatban.

A könyv főhőse Trisztán éli fiatal férfiasnak tartott életét, egyéjszakás kalandok tarkítják napjait, és ezt az életformát jónak, saját maga számára megfelelőnek tartja. A szakmában ígéretes tehetség, csinos, jól él, a nők kedvence, de ami ennél is fontosabb, ő is imádja a nőket.

Egyszer azután az utcán egy nő megkérdezi tőle, hogy hol a lengyel könyvesbolt, megismerkednek és a lány nagyon rövid idő alatt beköltözik a fiú lakásába, mindenütt jelen van ott, ahol eddig csak Trisztán döntése érvényesült. Trisztán, egyenlőre csak magában tiltakozik a szabadság elvesztése miatt, tervezi, hogy ellenáll, de nem teszi. Múlik az idő és Trisztán nem bírja tovább, visszahódítja régi szeretőit és kivesz egy kicsi lakást. Már úgy érzi, hogy megoldotta a problémáit, otthon nem úgy vannak a dolgok, ahogy ő elképzelte, otthon Amélie van, de egyre többet marad ki és úgy véli, remekül szervez. Amélie nem vesz észre semmit – gondolja – és élvezi megint a nők különlegességét, szabadnak érzi magát. Közben Amélie megbetegszik, nem derül ki, hogy mi a baja. Az orvos szerinte a fájdalmak idegi eredetűek. Amélie egyre rosszabbul lesz. Amélie megmondja, hogy tudja, hogy csalja őt Trisztán. A vég ködbe vész, kissé mitikusan elmosódik. Hogyan tovább, nem tudjuk meg.

A leírás hiteles, őszinte, nagyon sokat segít az idősebb generációnak megérteni a fiatalok döntéseit, vagy döntésképtelenségét, vívódását. Mi, idősek nem éltünk általában egyedül, ha voltak esetleg egyedül élő társaink, azt szerencsétlenségnek tekintettük. Mi az egyik családból kerültünk a másik családba. Mi még nemcsak érzelmileg, de anyagilag is a családunkban bíztunk. A szingliség ismeretlen életvitel volt. Nehéz nekünk megérteni azt, hogy miért ragaszkodnak a 30-40 éves fiatalok az önálló élethez, miért mondják, hogy „nem érzem magamat felkészültnek” a házasságra. Sokat segített Zeller könyve, már értem, hogy az egyedül lét, amíg az ember sikeres, nincsenek megélhetési gondjai nagyon vonzó, nem lehet elfelejteni az emlékét. Csak hogy az élet nem áll meg ennél a „boldog” korszaknál.

Tóth Attiláné dr.

Ian McEwan: Mézesmadzag

Mézesmadzag annak a programnak a fedőneve, amit az (angol) MI5 titkos szolgálat indít fiatal művészek körében, hogy anyagilag támogassa a 70-es évek angol társadalmának pozitív jellemzését és jövőbeli fejlődését kifejező alkotások megszületését. A támogatás közvetett, több szervezeten keresztül jut el a pénz a kiszemelt díjazottnak. A díjazottat a szolgálat választja ki, a pénz a szervezettől érkezik, de a díjazott nem tud erről és a közvetítő szervezetekben is csak a kiválasztott emberek.

A kiszemelt díjazottat (Tom Haley) a szolgálat egy tagja (Serena Frome) keresi fel előzetes adatgyűjtés után. Elmondja, hogy mennyire remek művésznek tartják (a közvetítő szervezet szakértői – neveket persze nem említhet) és felajánlja, hogy 2 évig minden hónapban jelentős összeget adnak neki, hogy ne kelljen állást vállalnia és minden idejét művészetének szentelve a remekművet legyen ideje megalkotni. Témába, módszerbe senki sem fog beleszólni. (akkor, ha minden a tervnek megfelelően halad) Ennek az ajánlatnak egyszerűen nem lehet ellenállni. Különösen akkor, ha Tom és Serena egymásba szeretnek

Hirtelen mindenki kellemetlen helyzetbe kerül, egy lap megírja, hogy az író a titkos szolgálattól kapja a pénzt. Az író is meg van döbbenve. Serena félti a szerelműket és nem vallja be, hogy ez így igaz, és ráadásul ő a megbízót képviseli. Innentől egyre bonyolultabb a mese. A szerző a szerelemmel nem a klasszikus túl oldalt állítja szembe, a munkát, a karriert, a családot, az erős egyéniséget, hanem egy tradíciók által irányított szervezetet. Ez ritkábban fordul elő.

Ian McEwan gondoskodik a gyakori, és változatos történésekről. A fiatal és díjazott író regényével és novelláival is részletesen megismerkedünk. A szervezeten belül is hol kiderülnek dolgok, hol homályba borulnak az eddig ismertnek véltek. Kiderül, hogy a szervezet hadban áll más hasonló szervezetekkel. Felmerül az emberben, hogy minek ennyi szervezet, ilyen hatalmas pénzzel? A szerelmesek között is zajlik az élet Egyszóval változatos eseményekkel tarkított, kellemes olvasmány a Mézesmadzag.

Tóth Attiláné dr.

 

 

Lackfi János: Milyenek a magyarok?

 

Az írót leginkább költőként ismerhetjük, kiváló komoly és játékos verseiről, népiköltészeti elemeket is gyakran felhasználó lírájáról már bizonyára mindenki olvasott-hallott. 

Most prózával próbálkozik (ezt sem először, hiszen már több kisregénye jelent meg) -méghozzá nem is akármilyennel - ironikus, humoros, szellemes prózával. És mivel a tárgy mi magunk - magyarok - vagyunk, talán legpontosabban a könnyed öniróniának, egyfajta humoros jellemzésnek definiálni a művet. 

Már az első novellánál földhöz készülünk csapni - hiszen itt a legpesszimistább, legelkeserítőbb módon látjuk vissza történelmünk és jelenünk egy-egy szeletkéjét - amikor néhány oldallal később ugyanezeket mintha rózsaszín szemüvegen keresztül látnánk viszont - pedig nem történt más, mint a történet narrátora megitta reggeli kávéját. Ki állítaná, hogy nem az egyik legjellemzőbb tulajdonságunk a szélsőségek közt, átmenet nélküli való hangulat és vélemény változás?

Később szó esik az alkoholizmusról (amiben - nemcsak - a statisztikák szerint igen érintettek vagyunk), az ügyeskedésről (ennek cáfolatához is nagy levegőt kellene vennünk) a nagy magyar unikumokról - mint pl. a Túró Rudi vagy a mák, később a muzsikánkról, a lovas múltúnkról és betyár virtusunkról - és még sok-sok másról, aminek olvasása során bizony nevetve bólogathatunk magunkra, vagy legalább a szomszédra ismerve.

Ne féljen senki kézbe venni a könyvet, nem azért készült, hogy bárki kinevethessen minket  - hiszen végig áthatja a -szerzőre egyébként is mindig jellemző - pozitív hozzáállás, a közénk tartozás és a minden szösszeneten átható-érezhető hazaszeretet és nemzeti büszkeség.

Csak az tud igazán szeretni, aki ismer - ismerjük hát meg a szerző könnyed tolla által kicsit jobban magunkat, nevessünk vele együtt és ha képesek vagyunk rá: tanuljunk a könyvéből kicsit!

Milan Kundera kétségtelenül a modern írók egyik legtehetségesebb, leginkább elgondolkodtató és legolvasmányosabb képviselője. Nekem évek óta a kedvencem. Költőként indult és meggyőződéses kommunistaként, aztán a 68-as prágai tavaszban való aktív részvétele után elérte őt is az elmúlt évtizedek kelet-közép európai értelmiségi rétegét megtizedelő és megnyomorító politikai üldözés- így emigrációra kényszerül,  már több mint 30 éve Franciaországban él és alkot.

Regényeiről így ír:A próza nagy könyve, melyben a szerző kísérleti ének (alakok) közreműködésével kutatja végig az emberi lét néhány nagy kérdését.[2] A regény az emberi létezés jellegét firtatja egy adott korban, a létformát és konfliktusait egy adott társadalom kebelében. Jogosan merülhet fel a kérdés: de hát akkor ugyanazt nyújtja, mint a filozófia, a lélektan vívmánya? Semmiképpen. A regény ugyanis nem a logika jegyében érvel és elemez, hanem intuitív megjelenéssel teremti meg egy irodalmi mű fiktív világát. – igen, ezt kapja minden olvasó, aki Kunderát vesz a kezébe. Az általában több szálon futó, majd végül valahol valamilyen csúcspontban találkozó történetszálak közt az élet, a társadalom, a politika, az egyes ember, a tehetség, a hallhatatlanság, a szerelem, a hűség, a bűnök és bűnhődéseik - és még felsorolhatatlanul sok érdekes és mindannyiunk életét meghatározó témákról olvashatunk rövidebb-hosszabb elmélkedéseket.

Senkinek sem ajánlom Kunderát, aki csak történetet akar egy könyvtől. Kap azt is (többnyire), érdekeset, megfogót, olyat, amiből megint egy kicsit többet tudunk meg a szereplők által képviselt értékekről, embertípusokról – de ez alig teszi ki a regények felét-harmadát. A többi: kalandozás a múltban, gondolatok a történetben felmerülő kérdésekről, hasonló művek és a történelem hírességeinek odacsempészése a regény valóságába… Akit ez zavar, idegesít, nem szeret elkalandozni mindenfelé, amerre egy nagyon okos és művelt ember gondolatai járnak – annak nem való a kiváló cseh író. De ha van az olvasóban rugalmasság, szereti, ha valaki igen művelt és a legmeghittebb könnyedséggel idézi a legnagyobb írókat és gondolkodókat, az nyugodtan vegye kezébe a könyveit és nem fog csalódni.

Ennyi bevezetés után néhány könyvéről írok némi ismertetőt, hogy ki-ki kedvére válogathasson.

Első a kedvencem: A „Halhatatlanság” – már többször olvastam, most újra elcsábultam, arra hivatkozva, hogy csak úgy tudom ajánlani – és újra megállapítottam, hogy kiváló munka. Mai korban élő főhősnője Ágnes szeretne észrevétlen maradni a világban, amennyire csak tud- minden rászegeződő szempár idegesíti – na, nem olyan neuraszténiás, hisztérika módon, épp csak úgy, mint aki szeretné minél inkább megőrizni önmagát elzárva a külvilágtól. Vele párhuzamosan Goethe időskori szerelme Bettina  és a nagy költő viszonyába pillantunk bele, ami egészen eredeti szempontból mutatja be az addig nagy romantikus érzelemnek tartott kapcsolatot: Bettina Goethe halhatatlanságára pályázott – mivel tudta, hogy azt saját képességeivel nem tudja megszerezni – a nagy költő pedig azért fogadta el Bettina látványos érzelmeit, mert tudta, hogy halála után a nő azt tesz közzé róla, amit akar. (Ez meg is történt, Bettina Goethe halála után levelezésüket könyvformában adta ki, amit sokáig eredetiként fogadott el az irodalomtörténet, míg 1929-ben előkerültek az eredeti – a könyvével igen kevéssé egyező levelek.) A történelmi hűség tulajdonképpen nem fontos, de megkapó a két nő alapvetően különböző hozzáállása a halhatatlansághoz illetve az életük alatt való ismertséghez. Szerepel még benne a feleségéért és annak húgáért is rajongó férj, címeres ökörnek kinevezett médiasztár, van benne bőven szerelem, hűtlenség, irodalom és némi zenetörténet, időnként feltűnik benne Beethoven és Hemingway (ez utóbbi már csak a halála után)…ha ennyivel nem csináltam kedvet hozzá, akkor jobb feladnom. Kellemes szórakozás és nagyon elgondolkodtató írás egyben.

A másik kedvencem a Lassúság”.

Ez egy középkori szerelmi történettel kezdődik és ennek újból és újból való felbukkanásával párhuzamosan egy baráti kör néhány alakjának sorsa keveredik. Alapvetően a baráti kör főalakjának Pontevinnek az elméletei jelentik a főszálat, ő alkot a politikusokról  és közszereplőkről egy új fogalmat: a „táncos”-ét. A táncos az, aki mindent azért tesz, hogy a színpadra, az rivaldafénybe kerüljön, beszéljenek róla, ismerjék. Így kerül a regény látóterébe Berck, aki több-kevesebb sikerrel táncol már évek óta a nyilvánosság előtt. Az ő pályafutásainak állomásai közt eljutunk egy másik főbb szereplőig: Immaculátáig, akibe Berck gyerekkorában halálosan és reménytelenül szerelmes volt. Ez a szerelem most a nőben újraéledni látszik – bár Kundera itt is saját szemszögből látatja az érzést – szerinte a nő csak önmaga kiterjesztésének lehetőségét látja a Berckkel való kapcsolat felmelegítésében. Ezután már csak a Pontevin babérjaira áhítozó, de ügyetlen fiú: Vincent, és a legyek tanulmányozásával foglalkozó, majd politikai okokból üldözött öreg cseh tudós kerül a képbe, s máris egy ügyesen felépített burleszkben járunk: ki-ki fut a saját népszerűségéért, menekül a sorsa elől és elszenvedi mások  kínos rajongását vagy ellenszenvét.  Megismerjük Pontevin másik elméletét, az erkölcsi dzsúdót, és látjuk is ezt alkalmazásban a történet több pontján…bnémi határtágítás a szexualitás terén – ez is Kundera egyik kedvenc témája: meddig lehet feszegetni a tabukat és milyen hatással van ez a résztvevőkre és a szemlélőkre… Már csak az író és felesége hiányzik – vagyis ők sem hiányoznak, hiszen végig jelen vannak – és befejezést nyer a történet: a középkori és a mai szerelmes főhősök találkoznak, és persze semmit sem tudnak mondani egymásnak…egy ilyen történet után fura is lenne holmi végső konklúzió.

 

A „Nemtudás” tulajdonképpen az emigránsok regénye  - arról a változásról szól, ami  a kommunista diktatúrák megszűnésével az emigránsok környezetében és magukban az emigránsokban végbement. Ez elég unalmasan hangzik – de a könyv csöppet sem az, női főszereplője Irena, aki a felé áramló és egyre inkább agresszívvá váló elvárással szemben egyáltalán nem akar „hazatérni” Csehországba. A másik főhős Josef, aki szintén „nosztaliga-elégtelenség”-ben szenved, kénytelenségből hazalátogat ugyan, de semmi, amit a régi hazában tapasztal nem erősebb, mint az a vonzás, amit felesége sírja és a közös házuk bocsájt ki magából. A két főszereplő találkozik – miután már mindent megtudtunk addigi életükről. Pillanatokra összekapcsolódnak…aztán… ki tudja – vagyis mindenki, aki elolvassa a könyvet. Egyébként, ha a „A nevetés és felejtés könyvé”-ért Kunderát megfosztották a cseh állampolgárságától, emiatt a könyv miatt szerintem simán megfoszthatták volna a francia állampolgárságtól – igazán nem hízelgő a kép, amit befogadó hazájáról és annak lakosairól rajzol. (Igaz, nemcsak ebben a könyvben)

 

„A nevetés és felejtés könyve”-t én nem szeretem, mert nem értem, ha valakinek van róla jó magyarázata, szeretettel várom: Hová tűnik Tamina, és hogyan kapcsolódnak össze vele a többi fejezetek? – Szintén nem ajánlom, illetve csak nagy műveltségű irodalom és zenebarátoknak ajánlom a „Regény művészete”-t és a „Függöny”-t ezek irodalom és zeneelméleti írások – bár kétségtelenül nagyon érdekesek és eredetiek.

Sok jó könyve van még természetesen, de nem katalógust készítek, csak könyvet ajánlok…így tehát: Jó olvasást!